AdniJóga

“A kedvenc részem az egész volt!”

Hogy egy jótékony gyerekjógánkon résztvevő kisfiú szavaival éljünk: “A kedvenc részem az egész volt!”

Ő az egyik jógaóránkra adta ezt a visszajelzést, de úgy érezzük ez a mondat tökéletesen leírja a mi összes nyári gyerekekkel tölött óránkat is. Az elmúlt hónapok fénypontja volt, hogy 75 kis jóginak vihettük el a mozgás, légzés, játék és mese örömét. Feltöltődtünk általa és büszkék is vagyunk rá, így fogadjátok szeretettel lelkes beszámolónkat ezekről az alkalmakról. Olvass tovább, ha szívesen hallanál az AdniJóga jótékony gyerekjóga óráiról ezen a nyáron!

A sok kihívás között, amit az elmúlt másfél év jótékony célú szervezetek életébe hozott számunkra az egyik legnehezebb a gyerekjóga óráink szüneteltetése volt. Gyermekotthonokban, Anyaotthonban és más gyerekekkel foglalkozó jótékony szervezetekkel karöltve rendszeresen zajlottak a gyerekjóga óráink, amikor a vírus ellehetetlenítette az intézményekben való bejutásunkat. Igyekeztünk persze ebben az időszakban is a gyerekekkel maradni: Online felületet és foglalkoztató füzetet készítettünk (ezt Online Egyensúlynak nevezzük), ahol 15 perces videókon és fejlesztő gyakorlatokon keresztül lehetett Dána manóval izgalmas jógás kalandokat átélni. Az Online Balance platformunk aztán olyan szervezetekhez is eljutott, akikhez a távolság miatt eddig nem tudtunk eljutni élőben gyakorolni.

Mégis vártuk a napokat, amikor újra együtt mesélhetünk, játszhatunk, jógázhatunk a csoportjainkkal. Nagy szervezkedés után nyáron 4 jótékony gyerekjóga oktatónkkal, 9 alkalom keretei között, 75 gyereknek biztosítottunk kikapcsolódást. Idén harmadik éve látogattunk el a bagi és dányi nyári táborokba a Bagázs Közhasznú Egyesület szervezésében. A Bagázs csapat így foglalta össze a közösen eltölött 4 gyakorlást: “A kreatív fejlesztő- és jógagyakorlatokat figyelmesen követték a táborozó gyerekek, a levendula illóolaj, jógás kártyák és matricák is nagy sikert arattak.” A mi oktatóink pedig így emlékeznek ezekre az alkalmakra: „Jógáztunk külön az iskolás lányokkal, akik még nehéz egyensúlyozó pózokat is kitartóan meg tudtak csinálni. Utána az elsősökhöz érkeztünk, velük pedig állatos mesébe ágyazott jógagyakorlást csináltunk végig. Már most várjuk, hogy újra együtt jógázhassunk!”

Nagylány jóga Dányban

Egy másik jól bejáratott helyszínünkre, a gödöllői Családok Átmeneti Otthonába minden hónapban ellátogattunk a nyár során. Az első alkalommal épp Gyereknapon voltunk és egy fél napos Nyugiprogramot tartottunk a gyerekeknek. Egész délelőtt jógáztunk (megkerestük a tűzmanókat és a bennünk rejlő tüzet), kreatívkodtunk, pihentünk. Aztán különböző játékokkal folytattuk, ahova néha még a szülők is beálltak! A program végén aztán az egyik kislány megkérdezte tőlünk, hogy ugye holnap is jövünk majd, és ha igen ugye jógázhatunk egy kalózosat? A következő két alkalom során aztán jógapróbákat álltunk ki a bölcs oroszlán kérésére, megtanultuk az állatos jógapózokat és palacsintává váltunk együtt. Legközelebb a kalózós programot is megvalósítjuk majd!

A kicsikkel sok állatos mókát játszottunk, a nagyobbakkal pedig kicsit klasszikusabb ászanákat is gyakoroltunk már. A gyerekek számára ezek az alkalmak egyedülállóak, hiszen viszonylag ritkán vehetnek részt hasonló foglalkozásokon. De úgy tűnt, hogy lelkesek és örömmel bevonódtak a közös játékba - gyakorlásba. Nagyon cukik voltak, öröm volt velük „dolgozni”!

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület női klubjának már évek óta tartunk jógaórákat, de ezen a nyáron a gyerekekkel is találkozhattunk. A kisebbeknek 3D jógatársast vittünk, ahol egy taktilis pályán kellett végigmenni, aztán különböző jógás feladatokat kaptak a résztvevők megfűszerezve egy-két fejlesztő gyakorlattal. A kistini lányokkal kipróbáltuk a jógatánc koncepcióját.

Gyerekjóga a Menedék Egyesülettel

Minden gyakorlás különleges volt a maga szépségével és kihívásaival. Csodálatos szervezetek profi programjainak lehettünk részesei a jógaórák előtt és után, nekik ezúton is köszönjük a szervezést! Mivel az órákat párosan vagy csapatban tartottuk, az élmény mellett minket is összekovácsoltak ezek az alkalmak. Nagy köszönet jár a gyerekjóga csapatunknak: Tecának, Reninek, Beának és Annának a gyakorlásokért és Reginek a szuper fotókért. És persze többek között ezek az események sem jöhettek volna létre pop-up óráink résztvevői, a Patreon támogatóink és a céges jóga partnereink nélkül, amiért szintén hálával tartozunk 🙂

Ígérjük: folytatjuk!