Ebben a blogposztban egy olyan témát hozunk, ami az AdniJóga mindennapi működését átszövi: ez a társadalmi hatásmérés. Szeretnénk megmutatni nektek, hogy pontosan mit is jelent, ha egy szervezet méri a hatását és miért tartjuk ezt mi is kiemelten fontosnak.
Társadalmi vállalkozásként azon dolgozunk, hogy innovatív megoldást nyújtsunk egy olyan társadalmi problémára, amelyre sem az üzleti, sem az állami szektor nem tud jelenleg sikeresen választ adni. Így egy for-profit vállalkozástól eltérően, nem csupán az a működésünk és létezésünk célja, hogy pénzügyileg fenntarthatóak legyünk, hanem a pénzügyi fenntarthatóság mellett, a missziónkhoz is folyamatosan közelebb kell kerülnünk,, társadalmi értéket teremtve. Itt jön be a képbe a hatásmérés, azaz a folyamat, amely során arra keressük a választ, hogy a tevékenységünk hogyan és milyen mértékben segíti célcsoportjainkat. Fontosnak tartjuk mérni, hogy a gyakorlóink életére pontosan hogyan hat az AdniJógához fűződő kapcsolat, hiszen ezáltal lehetünk biztosak benne, hogy valóban a megfelelő módon juttatjuk el a testi és lelki jóllét eszközeit azokhoz, akiknek a legnagyobb szüksége van a jóga általi nyugalomra.
Az AdniJógánál a hatásmérést kétféle formában folytatjuk. Egyfelől mérjük a mennyiségi hatásunkat, ami azt jelenti, hogy követjük hány jógaórát tartunk, hány résztvevő van ezeken az órákon, hány perc nyugalmat tudtunk biztosítani csoportjaink számára. Emellett a hatásunk minőségi mivoltát is mérjük. A résztvevők kérdőíves formában számolnak be arról, hogy a jóga pozitív hatásait milyen mértékben tapasztalták, vagy esetleg épp az ellentétét élték-e meg órák közben, illetve hosszabb távon jógaórák között. A rendszereink kidolgozásában nyújtott segítségük miatt köszönettel tartunk az ESSRG Kft.-nek és a Corvinus Science Shopnak, akikkel a módszerünket közösen dolgozhattuk ki. Egy következő blogposztunkban erről a módszerről részletesebben is be fogunk még számolni nektek!
De miért is fontos mérni a társadalmi hatást?
A hatásunk mérése minden érintettünk számára lényeges valamilyen szempontból. Szervezeten belül a működésünk több területén is visszaköszön a mérés hatása.
- Segít fókuszban tartani a társadalmi értékteremtést
- Visszajelzést kapunk arról, hogy ezt az értéket évről évre miként tudjuk növelni, és a célcsoportjaink miként érzékelik a jótékony hatásokat
- Ennek mentén tudunk tovább fejlődni mind stratégiai, mind gyakorlati szinten
- A szervezet más területein is segíti a folyamatokat, mint például a jógaórák szervezése, vagy pénzügyek
- A gyakorlóink számára is jótékony lehet a hatásmérési folyamatunk, hiszen lehetőséget biztosít, hogy reflektálhassanak az útra, amelyet megtettek
- Átláthatóságot biztosít a jótékony jógaoktatóink számára is
A szervezeten kívül meg tudjuk osztani a hatásmérés eredményeit követőinkkel, támogatóinkkal, már meglévő és potenciális partner szervezetekkel, mind a jótékony, mind a vállalkozási oldalon, így az együttműködéseink során is hasznossá válik a hatásmérésünk, például az alábbiakban:
- Megerősíti, megmutatja a külvilágnak, hogy a tevékenységünk, valóban eléri kitűzött célját.
- Szélesebb körben kommunikálni tudjuk sikereinket
- Edukatív céllal is szolgálhat, hogy bemutatjuk a jóga és szervezetünk hatását
- Biztos alapot ad a jól kidolgozott és utókövetett hatásmérés a pályázati forrásteremtésben is
- Céges partnereink felé is vissza tudjuk jelezni, hogy hogyan halad a jótékony cél, amelyet támogatnak.
Összeségében a működésünk minden szintjén érezzük az előnyeit egy jól összerakott, hatékony hatásmérési stratégiának. Ezt a törekvésünket idén is tovább finomítjuk majd, de úgy érezzük, hogy a hatásaink láthatóva tételében jó úton járunk.
Legközelebb pedig bemutatjuk, hogy konkrétan mi rajzolódik ki a mi hatásmérésünkből.